Az Egyesült Királyságban mindig is népszerű volt a rockzene és annak különböző alfajai, különösképpen az indie és az alternatív rock. Ez volt a jellemző az 1980-as években is, amikor az angol rockszínteret olyan neves formációk dominálták, mint a The Smiths, The Fall vagy a New Order. Azonban ekkoriban kezdte térhódítását Európában az elektronikus zene, így természetesen a szigetországban is növekedett az érdeklődés a stílus felé.
Ezen két, első pillantásra meglehetősen ambivalens stílust ötvözve jött létre egy új zenei irányzat, a Madchester. Mindez az északi városokban (leginkább Manchesterben, innen a név is), a ’80-as évek második felében zajlott le. De tulajdonképpen mi is az a Madchester? Íme, a hozzávalók: nemrég alakult, kezdetben kevésbé sikeres, ám annál tehetségesebb rockegyüttesek, house zene, partizni vágyó fiatalok, valamint nem csekély mennyiségű pszichoaktív anyag (MDMA), és természetesen a The Haçienda nightclub, ami helyszínt biztosított mindennek (a szórakozóhely résztulajdonosa Peter Hook volt, aki a New Order együttes tagja volt, ez jelentős befolyással bírt a zenére). A Madchester tehát az indie rockban gyökerezik, azt ötvözi az úgynevezett acid house elemeivel, ezzel létrehozva egy sajátos hangzást. Természetesen az irányzaton belül is változatos a felhozatal, vannak olyan együttesek, akik egészen a house zenére alapoznak, vannak az alternatív rockhoz nagy részben hű formációk, de néhány már-már popba hajló szám is előfordul. A stílusirányzat kiteljesedéséhez hozzá tartozott az élénkszínű, „lötyögős” („baggy”) ruhák elterjedése, gyakran összemosódva futballmezekkel és egyéb klubsportot képviselő kiegészítőkkel (a focilázat nem nehéz megérteni, a futball hazájáról lévén szó).
A ’90-es évek elején döntően a stílusban alkotó együttesek dominálták az Egyesült Királyság zenei toplistáit, ráadásul külföldi listákon is előkelő helyeket töltöttek be, főleg a The Stone Roses, az Inspiral Carpets, a the Charlatans és a Happy Mondays (utóbbi még egy amerikai turnét is adott 1990-ben). A következő években azonban több meghatározó együttes is problémákkal küszködött, például a The Stone Roses-nak három évébe került, amíg rendezni tudta problémás szerződését a kiadójával, ezalatt az idő alatt egyetlen koncertet sem adtak. Hasonlóan felszívódott a Happy Mondays nevű formáció is, eltérő okok miatt: a Yes Please! című album felvétele a vártnál hosszabbra nyúlt és nagyobb összegeket emésztett fel, a kiadót már majdnem a csőd fenyegette (nem sokkal később csődbe is ment). Egyes elbeszélések szerint ez annak volt köszönhető, hogy a művész urak a kiadó pénzét tudatmódosító szerekre költötték és ez nagyban hátráltatta a munkafolyamatokat (de legalább kellemes időtöltésben volt részük Barbados szigetén). Az együttes ezt követően fel is oszlott, majd hét év múlva újraalakult. Ezek az események és a rock újabb változatainak (grunge, Britpop) ezzel párhuzamos felemelkedése a Madchester háttérbe szorulását jelentette a zeneiparban. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen megszűnt, sőt, a legtöbb zenekar még ma is aktív, meg lehet őket hallgatni élőben (ha valakit esetleg érdekelne). Idővel a The Haçienda, mint szórakoztatóipari egység is befejezte működését anyagi okok miatt (később átépítették, hogy lakásokká alakítva hasznosítható legyen, a legendás nevet azonban meghagyták).
A korszak hatása azonban napjainkig érezhető, ugyanis az elektronikus zene (azon belül is a dance music) ötvözete a rockkal máig is rendkívül népszerű. A Madchester közvetlenül hatott a még híresebb Britpop zenére, ugyanis a stílust kialakító és képviselő együttesek (Oasis, The Verve, Chemical Brothers, Doves vagy akár a Blur, ez utóbbi korai albumai még a Madchestert képviselték) nagy része a korszakban alakult, sokszor akár olyan tagokkal, akik korábban valamelyik híres Madchester zenekarhoz voltak köthetők (például Noel Gallagher, aki az Oasis frontembere lett). Ezenkívül a már korábban létező együttesek zenéjében is megfigyelhető a stílus hatása, például a U2 különösen „funky” Achtung Baby albumában vagy akár a The Cure néhány számában (például Never Enough).
Végezetül pedig összeállítottam egy lejátszási listát az időszak híresebb számaiból, amit bárki meg tud hallgatni, akinek felkeltette az érdeklődését a cikk. Igyekeztem egy átfogó képet adni a stílusról, azonban akaratlanul is túlsúlyba kerültek a rockosabb számok, ugyanis ezek közelebb állnak az én ízlésemhez, de azt hiszem, ez valamennyire hozzátartozik egy zenei ajánlóhoz.
