Az iskola arculatváltást tervezett, ezért új honlap készült, várni kellett az új minta elkészültére. De most, hogy végre kiválasztották egy diák pályázatát, megkezdődhet a pulóverek gyártása, rendelése.
Hírfogyasztó társadalom
Nos, az igazság az, hogy a cím, és ezzel együtt az első bekezdés is teljesen KAMU. Mégis, sokan elhihetik a leírtakat, hiszen nincs okuk kételkedni; azt feltételezik, hogy az iskolaújságban nem jelennek meg álhírek. Valójában a szerkesztési alapelvekben foglaltakkal ellentétes már csak a szimpla közlemény megjelentetése is. Ha valaki ezt úgy olvasta, hogy rendelkezett előzetes háttértudással, nagyobb valószínűséggel kezdhetett kételkedni az első pár sorban.
Vajon az, aki most olvassa ezen sorokat elhiszi-e azt, amit leírtam? Ha belinkelek egy tudományosnak, hitelesnek tűnő forrást, az meggyőzi-e majd az olvasót? Milyen felelőssége van az újságírónak olyankor, ha valamit félrefordít, félreértelmez, vagy ne adj’ isten szándékosan félrevezeti, becsapja az olvasóközönséget? És mi az olvasó feladata egy cikk elolvasásakor? Elég pusztán elfogadni a leírtakat, vagy szükséges kételkedni, jobban utánanézni egy-egy témának az ítélkezés előtt?
Sajnos a kérdéseket nem fogom tudni megválaszolni, hiszen én is azért írom ezt a cikket, hogy valamennyire magam számára is válaszokat találjak.
A tartalomgyártó felelőssége
2014-ben indult egy kis ausztrál cég, a The Woolshed Company kezdeményezésében egy kísérlet, melynek keretein belül nyolc hoax videót készítettek el. Olyan sikeres volt az átverés, hogy két év alatt összesen 205 millóan nézték meg ezeket a felvételeket. A kísérlet során arra az eredményre jutottak, hogy a kétes videókkal azért voltak képesek nagy népszerűséget elérni, mert az emberek sokat beszéltek róluk, hivatkoztak rájuk. Így még több emberhez jutottak el, ezzel növelve azoknak a táborát is, akik elhitték a kisfilmekben történteket. Érdekes még a Yes Theory Youtube csatorna története, akik egy ál-Justin Bieber fotóval hódították meg az internetet. Ebből is látszik, hogy a tartalomgyártóknak nem feltétlenül érdeke, hogy az igazat közöljék, ezért lenne fontos, hogy ezt saját felelősségüknek érezzék.
Az olvasó feladata
Amikor megkérdezik, hogy mire jó az általános műveltség a mai világban, “hiszen a Google-n vagy a Wikipédián mindent meg lehet találni”, akkor csak egy pár eset szokott eszembe jutni, mikor alaptudásom miatt kezdtem el kételkedni az olvasottakban. Ilyenkor mélyebben utánanéztem egy-egy témának, és rendszerint legalábbis árnyalódott a cikk által festett kép. De akadt olyan, finoman fogalmazva is butaság, mely után felmerült bennem, hogy vajon az olyan témákban, melyekhez egyébként nincs semmi háttértudásom, mennyire verhetnek át a különböző sajtótermékek. Valószínűleg nagyon.
Több éve karatézom, ezért nagy érdeklődéssel figyeltem a most nyáron megrendezett tokiói Olimpiát, hiszen az egyik új versenyszám a karate volt. Ezzel kapcsolatban néhány szabályból, mentalitásból adódó félreértés jelent meg a médiában. Előzetes háttértudás nélkül azonban ezek fel sem tűntek volna.
A mai felgyorsult világban az információ, és ennek megfelelő tálalása hatalom. Sokan ki is használják a nyilvánosság hatalmát. Egyes kutatások szerint az emberek több, mint fele social médiát használ elsődleges hírforrásként. Lehetséges, hogy ez eltérő egyes országokban, de akkor is jelentős arány. Tudniillik az ilyen platformok könnyen a fake news melegágyai lehetnek. Sokan, sokszor, sok helyen elmondták és leírták már, hogy mi a probléma ezzel a formátummal. Ezért én nem is feltétlenül ebből az irányból szeretném megközelíteni a témát.
Véleményem szerint nemcsak a teljesen téves információk terjedésével van probléma, hanem azzal is, hogy egy-egy katalizátornak számító cikk (nem feltétlen fake news) alatt megjelenő kommentszekció, és az ennek hatásaként meginduló megosztásáradat nagyon sok embert elér és továbbhergel. Ezt a jelenséget az első, ausztrál példában is megfigyelhetjük.
Pszichológia?
Az emberi agy úgy működik, hogy ha egy számára befogadható, eltárolható új információt kap, akkor azt onnantól kezdve saját tudásként értelmezi. Így, amikor a sokkal kisebb visszhangot kapó helyesbítés, javítás megtörténik, az kevésbé elfogadható számára, hiszen már van egy eredeti gondolata a témával kapcsolatban. Emiatt ahhoz, hogy a meggyőzés erejével hasson a valós információ – hiába logikusabb, mint a hamis – komoly, átütő erejű érveléssel kell rendelkeznie. Ez az úgynevezett „megerősítési torzítás” (confirmation bias) jelensége.
Egy kísérletben, ahol több diákcsoporttal ugyanazt a feladatot végeztették el, az eredmények közlésekor egy-egy csapatnak azt mondták, hogy ők az átlagosnál jobban, vagy éppen rosszabbul teljesítettek. Bár később felvilágosították a diákokat, legtöbbjük továbbra is úgy gondolta, hogy az adott feladatban jobb, vagy rosszabb a teljesítménye.
Ezért lenne fontos a mai világban, hogy óvatosabban kezeljük a kézhez kapott információkat, igyekezzünk több oldalról is megvizsgálni az adott témát, ha lehetőségünk van rá. És lehetőleg ne üljünk fel minden hypevonatra.
A cikk végére vajon kiben maradtak még kétségek az új toldys pulcsi létezéséről?
további források:
videó írott forrásai
https://www.youtube.com/watch?v=nVRco_eLjdc
https://youtu.be/5Y28pWs8gPA
